Ha úgy vesszük, az első ipari alpinisták a kéményseprők voltak. A szerencsét hozó koromlovagokat hazánkban a középkor óta ismerik, tisztelik, akkoriban hatalmas megbecsülés övezte őket. De hogyan váltak a szerencse szinonimájává? Tudtad, hogy az olaszoktól tanultuk a tudományt?

Koromlovagok Itáliából

A kéményseprés története Magyarországon a középkorral vette kezdetét, az urbanizációval járt együtt a szakma kialakulása. A honfoglalás elmúltával jöttek létre az első falvak, akkori házak tetején még nem voltak kémények. A nád- vagy szalmatetős szerkezetek hézagosak voltak - ezeken keresztül, "természetes" módon távozott a füst a konyhából. Ez azonban nem volt túl hatékony módszer, inkább elkezdtek lyukakat vájni az ajtók fölé, ebbe később kürtőket illesztettek. Amikor külön helyiségbe került a konyha és a lakrész, komolyabb szerkezeteket kezdtek építeni, ezek voltak az első kémények. Ezek még azonban igen veszélyesek voltak, az épületek gyakran kaptak lángra, még akkor is, amikor már zsupfedéllel készültek. Éppen ezért, aki megóvta a háza a tűztől, az kiemelkedően megbecsült személynek számított. A falvakban erre még nem igazán volt külön ember, a szomszédok összefogtak, és elkészítették, rendben tartották a kéményeket. A kéményseprő mesterség elterjedésére egészen a középkorig kellett várni hazánkban, amikor teljesen megváltozott az építkezés. A nomád, vályogviskós megoldást a téglából épült falak és kémények váltották fel. Az első füstfaragók Itáliából érkeztek ide, mindent tőlük tanultunk.

A szerencse fiai

"Kéményseprőt látok, szerencsét találok!" Miért terjedte el ez a mondás? Nos, a tűznek mindig is kiemelt szerepe volt az emberek életében, a család, a meleg otthon megtestesítője. Fűtést és ételt adott a korai időkben. Az ókorban úgy tartották, védőszellemek lakják, akik megvédik a családokat. A világ számos területén elterjedt monda szerint a Mikulás a kéményen keresztül jár. Mindezek miatt nem csoda, ha a kéményseprőket megbecsülés övezte, és az sem, hogy a szerencse legendája fonja körül. Így a középkorban a hazánkban a kéményseprőket komoly tisztelet övezte, szívesen látott vendégnek számítottak. Leginkább a kisebb településeken volt népszerű a kormos megmentő: mindenkit ismert, mindig szállította a friss pletykákat, a legújabb híreket. Sok helyen még a ház kulcsát is rá merték bízni, ha nagyobb munka adódott, akár egész nap szabad bejárása volt az épületbe. Ma is tartja magát a nézet, hogy a kéményseprő megóv a tűztől, megmenti az emberek életét. Segít, hogy tiszta legyen kémény, miatta kerüljük el a füstmérgezést, megóvja az életünket. Nem csoda tehát, hogy egy idő után a szerencsével azonosították, és hogy mára számos babona kapcsolódik hozzá.

Csapatunk egységes álláspontja, hogy az első ipari alpinisták valójában a kéményseprők voltak. Ha a tetőkön látjuk őket, mindig jó szerencsét kívánunk. Ráadásul kiváló kéményseprő járdákat építünk.